A Schaeffler Mini Drive a Debrecen Drive egyedülálló programja, ahol a legkisebbek mérettetik meg magukat egy igazi, Forma-1-es világot idéző versenysorozatban. A Mini Drive-on 5–12 éves gyerekek alkotnak csapatokat, és saját, egyedileg tervezett “versenyautóikkal” teljesítik az ügyességi és gyorsasági versenyeket. Az autók dekorálására, “feltunningolására” cégek, intézmények és szervezetek jelentkezhetnek.

Az idei csapatok:

 

COBRA 112 – a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata bár idén először, de hagyományteremtő jelleggel indul a versenyen. A Mini Drive-on induló járműjüket a DE Műszaki Karának munkatársai készítették elő. 

Mottójuk: „A valódi győzelem nemcsak a gyorsaságban, hanem a biztonságos és felelősségteljes versenyzésben rejlik.”

 

DKV CONECTO TORNÁDÓK – a DKV Zrt. csapata

A DKV Zrt. immár ötödik alkalommal méretteti meg magát a Mini Drive versenysoroztában. Az idei év különleges a számukra, hiszen 100 évvel ezelőtt, 1926-ban indult el a helyi autóbuszközlekedés Debrecenben. 

Mottójuk: „Izgalom, csapatszellem és felejthetetlen pillanatok – együtt a Nagyerdei Nagydíj minden méterén!”

 

GURULÓ GÉNIUSZOK – a Játékidő x PGT csapata

A Guruló Géniuszok versenyautója nem új szereplője a Mini Drive-nak. A bevált alap egy alapos hungarocell tuningon esett át a Játékidő és a PGT Team által.

Mottójuk: „Több mint egy autó – közös munka, közös élmény, rengeteg nevetés.”

 

KRONES WHEELS – a Krones Hungary Kft. csapata

A Krones idén a Krones Wheels csapatnévvel indul és megmutatja, hogy nemcsak a fenntartható palackozásban és italgyártásban remekelnek, de a kisautó építést is szívvel lélekkel csinálják.

Rigmusuk: Szállítópályáinkon suhannak az üvegek, Jegyezd meg te is ezt az egyszerű ütemet! Sör, tejtermék, üdítő, víz, Mindenkit leköröz a Krones Wheels!"

 

RABOMOBIL TEAM – A Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-Végrehajtási Intézet csapata 

A büntetés-végrehajtás csapata ötödik éve versenyzik a Mini Drive-on, és céljuk, hogy évről évre mind szélesebb körben mutassák meg a büntetés-végrehajtás világát.

Mottójuk: „Fegyelem, összetartás, csapatszellem – mert az igazi erő együtt születik a pályán és azon túl is.”

 

SCHAEFFLER ÖRÖKMOZGÓK – a Schaeffler csapata

A Schaeffler Örökmozgók csapata a Déli Ipari Park telephelyről indul, ahol a legmodernebb autóelektronikai megoldások is születnek. A Schaeffler Örökmozgók versenyautójában egyesül a vállalatra jellemző innovatív mentalitás és szenvedélyesség. 

Mottójuk: „Kíváncsiság, csapatmunka és versenyszellem – értékek, amelyekkel a jövő generációját inspiráljuk.”

 

SCHAEFFLER’S KIDS – a Schaeffler csapata

A Schaeffler’s Kids csapata a Határ úti csapágy- és komponensgyárból indul, ami a gyártási kiválóság szimbóluma. A Schaeffler’ Kids versenyautója egyszerre jelképe a lendületességnek és stabilitásnak.

Mottójuk: „Kíváncsiság, csapatmunka és versenyszellem – értékek, amelyekkel a jövő generációját inspiráljuk.”

 

TURBO MK – a Debreceni Egyetem Műszaki Karának csapata 

A régi alapokkal, de új generációval száll versenybe a Műszaki Kar csapata. A TURBO MK egy különleges közösség, ahol a kar dolgozói és gyermekeik együtt készülnek a megmérettetésre, ötvözve a tapasztalatot és az új ötleteket. Kisautójuk idén is a Harro Höfliger Hungary Kft. támogatásával áll rajthoz. 

Mottójuk: „Új tagok, új energia, változatlan cél: előre, teljes lendülettel!”

 

VILLÁMCSIGÁK – a Magi-Építő Kft. és a Kész-Gép Kft. csapata

A Villámcsigák csapatát a Turbó c. rajzfilm ihlette. Ehhez társult a cégek szakembereinek elhivatottsága, aki otthonosan mozognak, ha profi tetőrendszerről, homlokzati burkolatokról vagy kézi szerszámkészítésről és készülékek gyártásáról van szó. És most megmutatják, hogy a versenypályán is remekelnek.

Mottójuk: „Szakértelem, szenvedély, elhivatottság – ez hajt minket előre.”

 

vissza